Mese, mese, mátka

Miért adunk a gyerek kezébe telefont, tabletet, vagy ültetjük le a számítógép elé?

Van, amikor maradinak kell lenni. (Már, ha ez maradiság…)

Íme, néhány mesekönyv, amit mindenképp olvassunk el a gyerekeinknek:

Magyar népmesék –>
Minden mennyiségben! Az egy dolog, hogy minden részben meghal valaki. Ezek nélkül a mesék nélkül nem is igazán lehet felnőni. Nem elhanyagolható tényező, hogy a gyermek olyan szavakkal találkozhat, amiket ma már abszolút nem használunk.

Kitalált mesék –>
Az én Édesanyám rengeteg mesét mondott saját kútfőből. Annyira nem lehettek jók, mert nem emlékszem egyre sem, de biztos vagyok benne, hogy szuperek voltak.
Lefeküdt mellém, és csak mondta-mondta. (Gondolom én)
Én is számos mesét magam találok ki. Függ a hangulatomtól, a gyerekekétől, de roppant mód élvezik, természetesen velem együtt.

Wilhelm Hauff: A kis Mukk története –>
Kifejezetten emlékszem rá, és tudom, hogy imádtam. Számtalanszor el kellett Anyunak mesélnie nekem. Rengeteg ember visel „kismukk” cipőt, mégsem ismeri a mesét. Szégyen és gyalázat! Tessék megvenni a könyvet, és olvasni esténként a Törpéknek.

„A kis Mukk világgá megy, hogy szerencsét próbáljon. Egy öregasszonynál kap munkát, ahol fizetsége egy varázs cipő, meg egy varázsbot lesz.”

Nemes Nagy Ágnes: Az aranyecset –>
Szintén kötelező olvasmány, ahogy a többi Nemes Nagy Ágnes kötetet.
Az aranyecset (részlet)

Járt a hegyélen, sűrü cserében,
parti szegélyen, sás közepében,
mégiscsak egy járt mindig eszében:
festeni,
festeni,
festeni szépen. (.)

– Madár se szállhat,
hal se cikázhat,
hal se cikázhat gyönge habon,
hogy le ne fessem, megfogadom,
targally hegyével,
ujjam begyével,
festő leszek majd, megmutatom!

Azontúl festett hóban és hőben,
rőzse alatt is görnyedezőben,
véste a képet vakarókővel,
kente bambusznád ól-meszelővel,
pingálta kínban, pingálta lázban,
kifestett minden falat a házban,
föl, föl, a kamra mennyezetéig,
festette volna akár az égig
– mért is ne? Minden igazi kép volt,
ecset a szálfa, selyem az égbolt,
falra festette a szalmazsákot,
zsákvászon ingét, bársonypalástot,
mind, amit látott,
mind, ami megvolt,
mind, amit vágyott,
mind, ami nem volt.

Emlékezetem hátsó bugyraiban felidéztem azt a képet –inkább hangot-, ahogy Anyu mesélte/szavalta ezt nekem.

Vlagyimir Szutyejev: Vidám mesék –>
Az ellenállhatatlan három kismacskával.

A.A Milne pocakos brummogóját sem hagyhatjuk ki, 1 példány mindig legyen a könyvespolcon.

Végül, de nem utolsó sorban:

Klasszikus mesék –>
Ki ne ismerné a naiv kis Hófehérkét, aki mindent elfogad egy öreglánytól.
Vagy a szerencsétlen kis Hamupipőkét, akinek az életét pokollá teszik a testvérei, és a mostohája.
Csipkerózsikát, aki 100 év alvás után is gyönyörű.
Piroskát, akit megkörnyékez a Farkas.
A 101 életrevaló kiskutya, az ellenszenves Szörnyellával.

Ezek, mind-mind olyan mesék, amiket kötelezően olvasni kell a gyerekeknek.

Móricz Zsigmond, Benedek Elek, Zelk Zoltán, Csikás István, Illyés Gyula… etc., folytathatnám a sort.

Jó, nem feledkezem el a mai mesékről sem.
Bartos Erika Bogyója, Babócája, Annája, Petije, és Gergője is hatalmas siker a gyerekeknél.
Kár lenne tagadni, hogy nem jók, hiszen azok.

A teljes gyerekkor, csak akkor válik egésszé, ha nem feledkezünk meg Pom Pomról.

„Hogy kicsoda Pom Pom? Hogy nem ismertek? Hohó! Igazán senki sem ismer, mert hol ilyen vagyok, hol olyan. Bámulatosan tudom változtatni az alakomat: ha akarom, olyan vagyok, mint egy szőrpamacs, vagy paróka, vagy egyujjas kifordított bundakesztyű, vagy szobafestőpemzli, vagy papucs orrán pamutbojt. Most leginkább szőrsapkához hasonlítok, ahogy ülök az ágon, egy szép hosszú ágon, föl-he-he-he, le-he-he-he, mivel egy szellő hintáztatja az ágat…”

Ha ezekkel a mesékkel zárjuk a napunkat, akkor mi is újra gyereknek érezhetjük magunkat, és gyermekünket is boldoggá tesszük.

U.I.: Mindezek mellett nem vagyok semmi jónak az elrontója. Tudom, hogy „kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek, és aztán megint mehet, minden tovább”.
Ennek fényében, lelkiismeret furdalás nélkül, nyugodtan ültessük le néha a lurkónkat a TV elé, és tegyük a dolgunkat, vagy heveredjünk le mellé pihenni.