Babát vársz? Menjünk okosan vásárolni!
Nagy dilemmát okoz a Szülők életében, hogy mit, és mikor vegyenek meg.
A magam részéről, nem hiszem, hogy jó példát tudnék statuálni. Miért?
1. Nincs még gyerekem
2. Ahogy megtudnám, hogy babát várok, az első az lenne, hogy, mint egy őrült elmennék vásárolni.
És nagy lelkesedésem közepette, biztos millió „használhatatlan” dolgot vennék.
Például, múltkor bent voltam az Alexandrában, és nézegettem a Babanaplókat. Kéket, vagy rózsaszínt?
Minek? (Mert “mindenemagyerek”…)
Sokáig sorolhatnám, hogy mennyi felesleges dolgot vennék hirtelenjében. Na, de nem ez a cél, hanem, hogy az újdonsült Anyukáknak, megpróbáljam leírni, hogy mik a legfontosabb dolgok, amik a kezdőcsomagba kellenek.
Fogantatástól, a világra bújásig.
(Ígérem, próbálok reálisan gondolkozni.)
Kezdjük az elején!
– A szoptatásra is fel kell készülni, nemcsak a gyermek születésére. Hiszen, mint az előző cikkemben is írtam róla. ITT. Ez a legmélyebb kapcsolat anya, és csecsemője között.
A szülés előtt foglalkozzunk már a mellbimbóinkkal, és fürdés előtt, után dörzsöljük puha szivaccsal, vagy kefével. Így a szoptatást megkönnyebbítjük magunknak, és a babának is.
– Figyeljünk oda a táplálkozásra, és lehetőleg, csak egészséges ételeket fogyasszunk.
– Próbáljuk félretenni káros szenvedélyeinket, amik miatt magzatunk sérülhet.
(dohányzás, alkohol, drog, gyógyszerek)
Megjegyzem, hogy, ha az anyuka nem tudja letenni a cigit, akkor sem dől össze a világ, mert, ha napi 4-5 szálat elszív még nem lesz baja a kicsinek. Nagyobb problémát okozhat azzal, ha a baba a hasában érzi, hogy feszült, ideges, vagy szorong a nikotin hiánya miatt.
Az én Anyukám is elszívott velem napi 3-4 szálat, és itt vagyok. Tökéletes, szép, okos…etc.
Illetve, ha gyógyszert szed valamilyen oknál fogva, (pl. pánikbetegség, depresszió) akkor keresse fel orvosát, és konzultálják meg, hogy mi legyen a következő lépés.
Az alkoholra, és a drogra nincsenek „szabályok”.
Kedves Kismama! Ha megoldható a reggeli ’spangli’ mellé ne vodkát igyon. Köszönöm!
– Keressünk nőgyógyászt, gyermekorvost, valamint járjunk el terhes tornára. A torna felkészít minket a szülésre, és a helyes légzés betartására.
– Rengeteg vitamin
Mit vegyen magának a kismama?
– A 20. hét után elkezd nőni a pocak, tehát nem árt, ha van pár kismama nadrágunk. (gumis)
– A mell is elkezd nőni, vásároljunk, kényelmes melltartókat. (szoptatós melltartó, vagy sportmelltartó) Melltartóbetétet is használnunk „kell”, az előtej miatt.
– mellápoló krém, mellszívó
– TENA betét, a szülés utáni vérzések miatt
– tunikák, bő pólók
– szoptatós párna (már a várandóság alatt kitűnően lehet használni a láb, illetve derék alá)
– Ami a legfontosabb: Mindent, amit a várandós anya megkíván! Hiszen, tudjuk, hogy, ha a mama boldog, akkor a magzat is.
Mi kell a gyerekszobába, mi kell a babának?
(Részemről annyit, hogy nálam prioritást élveznek, azon kiságyak, amiket az ágy mellé lehet szerelni, és az anya oldalán nyitva vannak. Persze csak eleinte, aztán mehet a bébi a szobájába.)
Roppant izgalmas ez (is) a szülők számára, hiszen ebben a szobában rengeteg időt fog eltölteni a gyermekük, és ők, maguk is.
Egyben ez kihívás is, és nem egyszerű mutatvány.
A cél az, hogy a csemeténk biztonságban érezze magát, jól funkcionáljanak a tárgyak, de a családias hangulata ne tűnjön el. És, persze minden kéznél legyen. Nincs idő “lacafacázni”, ha éjjel 2-kor éhes a kicsi, vagy nyakig betojt.
Az idők alatt rengeteget fog változni a szoba, ahogy a gyermek is de minket most az érdekel, hogy mik az alap dolgok, amik kellenek egy újszülött rezidenciájába, valamint neki.
– kiságy, matrac, rácsvédő
– takarók, huzatok, lepedők (a lepedő alá esetleg tehetünk gumilepedőt, ami megvédi a matracot az éjjeli vizelettől, széklettől)
– pelenkázó szekrény, pelusos vödör
– fiókos szekrény
– éjjeli fény, hogy ne teljes sötétben legyen a kicsi
– „walkie-talkie”, azaz bébiörző
– rengeteg pelenka
– rengeteg popsikrém
– rengeteg popsitörlő kendő
– hintőpor
– lázmérő
– a kezdetekben csak gyógyszertári sampon, tusfürdő, és testápoló (csak, ha szükséges)
– kiskád, csúszásgátlóval
– hajlított végű körömvágó kisolló
– fürdőlepedő, lehetőleg kapucnis
– fotel, vagy kanapé. Puff, amire feltehetjük a lábunkat. A lényeg, hogy kényelmesen tudjuk szoptatni gyermekünket.
– párásító
– légzésfigyelő
– ruhák: (mennyiségileg? SOK! Az anyagát tekintve? Csak pamut!)
– rövid, és hosszú ujjú body (10-10 db–> 56-62-es méretet ajánlanék kezdetben, amik 1-2 hónapig is jók a a bébinek)
– hálózsák
– rugdalózó (5-6 db)
– kikaparás elleni kesztyű (a kisbabák már az anyaméhben felsérthetik finom kis bőrük miatt az arcukat. Az első 2 hétben ne vágjuk le a körmeiket, ezért van szükség karmolás elleni bébikesztyűre)
– kisnadrág, leggings (ne nyomják a kicsi hasát)
– vékony, és vastagabb sapka, amit sétákhoz adunk rájuk, valamint otthoni szellőztetéskor
– zokni (nem gumis), harisnya
– pulóver, kardigán
. melegítő
– sapka, sál, kesztyű (ha télen születik a Manó)
– anorák
– kocsikabát
– „tenti, menti, csücsü, csücsi, mücsü, nünü, nyünyü”. Lefordítva, textilpelenka. Sok baba szereti nyúzni a textilpelusokat. Persze, nemcsak emiatt van szükség rá.
Ha a kicsi a kezünkben van, mindig legyen rajtunk, mert balesetek gyakran előfordulnak.
Ha nem akarunk naponta 228-szor átöltözni, csak 165-ször, akkor használjuk.
– fürdőlepedő
– babakocsi
– takarók
– cumisüveg, cumi –> Döntse el a Szülő, hogy szükség van-e rájuk
– hordozó
– autósülés
– táska, amibe mindent bele tudunk pakolni, ha útra kelünk
Kiegészítésképpen, vehetünk 1-2 szép ünneplő ruhácskát, ha látogatóba megyünk, illetve, ha jönnek. Szépen öltöztessük fel Manónkat, ha már mindenki Őt élteti.
Végül, de nem utolsó sorban, rengeteg játék az életkorának megfelelően.
A kiságy fölé tegyünk pörgős, zenélős játékot már a kezdetektől, mert azt nagyon csípik.
Kedves Kismamák, és friss Anyukák!
Remélem segítettem cikkemmel Nektek, és hasznosnak találtátok.
Sok-sok boldogságot kívánok, egészséget, végigaludt éjszakákat!
Utolsó intelem: Ne könyvből próbáljunk meg nevelni, vagy újszülöttet ellátni.
Nem azt mondom, hogy ne olvasgassunk, tanulgassunk, de ne essünk át a ló túlsó oldalára.
„Áhhá, hisztizik, lapozzunk a 89. oldalra.”
„Ühümm. Nem eszik a gyerek, az a 234. oldalon van.”
Gondolkozzunk józan paraszti ésszel, és minden a legnagyobb rendben lesz!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: