Bevezető

Majd’ 10 éve dolgozom gyerekekkel, és a tapasztalataimat szeretném Veletek megosztani. Szakmámat illetően csecsemő-és kisgyermekgondozó vagyok, amolyan “bölcsisnéni”.

Nincsen még gyermekem, mert egyelőre más Anyukák Törpéivel töltöm az életem majdnem minden pillanatát. Aminek az összes percét élvezem. Mást el sem tudnénk képzelni, mint nap, mint nap Manókkal gengszterkedjek, tanuljak, ès nevessek.

Nyilván, nem rólam fog szólni a blog, de fontosnak tartom, hogy az “írót” is megismerjük.

Írni fogok élményeimről, mindennapokról, nevelésről, tanításról, játékokról, fejlesztésekről.

Nem maradhatnak ki a mondókák, énekek, kézműves foglalkozások, mozgásos játékok sem.

Igyekszem mindent úgy megosztani Veletek, ahogy én átéltem. Nem leszek objektív, mert megtehetem, hogy ne legyek.

Nem vagyok tipikus “nevelő”. Ha nagyképű szeretnék lenni, akkor Mary Poppinsnak nevezném magam. És, miért ne lehetnék nagyképű?!

Sosem dolgoztam állami bölcsiben, mert nem vállalom a felelősséget 30 gyerek fejlődéséért, és biztonságáért. Ezért, célzottan Családi Napköziket kerestem mindig a munkavégzésem helyének. Ahol egyénenként kitapasztalhattam, hogy mire van szüksége a gyereknek. Nem vagyunk egyformák szerencsére, és ez a Törpéknél csak duplázódik.

Az egyik memóriázni szeretne, a másik meg dögönyözésre vágyik, a harmadik meg rajzolna, akkor nem legózhatok mind a hárommal.

A korosztályom a csecsemőtől a óvódáskorú gyerekekek közé tehető.

Az óvodában már nagyon szemtelenek…nem véletlen nem ezt választottam hivatásomnak, vagy a tanári pályát. Nem mintha nem tudnám kezelni, megoldani, de jobb a békesség. Mellesleg, szeretem, ha bújnak hozzám, és érzem, hogy szükségük van rám. Nincs finomabb annál, amikor egy álmos kis test bújik, és tudod, hogy megnyugszik, ha az öledben van.

Családi Napközikben dolgoztam, és Családoknál. Jelenleg is egy Családnál vagyok, 2 Manó mellett.

20 hónapos a kisfiú, és 2,5 éves a kislány. A bölcsibe jártak, ahol dolgoztam, de Anyuka elcsábított magukhoz, és én örömmel mentem, de a szívem fájt az “elhagyott” gyerekekért. Nekem ne mondja senki, hogy nincs kedvence. Ahhha, tanultuk, hogy ez TILOS… az vesse rám az első követ, akinek nincsenek kiválasztottjai! Na.

Elöljáróban ennyit rólam.

A hisztis gyerek lesz az első nagyobb témám, amit megosztok Veletek, mert nem utálok semmit jobban, mint az értelmetlen hisztit.

D.